.....2022. május 18-án elengedtük Csinit… Nehéz szívvel hoztuk meg a döntést, hiszen ezen a napon is ugyanúgy örült nekünk, amikor hazaértünk, mint máskor. Csóválta boldogan a farkát. Szaladt elénk. Igazából már csak poroszkált, mert az utóbbi néhány hétben a rák felemésztette minden tartalékát. Nem volt már ereje felugrani a fotelbe, ahol éjszakánként aludt.

.....Segíteni kellett neki, hogy mellettem lehessen.
Soha ne felejtem el a 7 hónapos megszeppent apró termetű kis pumit, aki 2013 nyarán lett családunk új tagja. Nehezen illeszkedett be, pedig a többi kutyánk nagyon befogadó volt. Ő sokáig elkülönült tőlük. És a férfiakkal is tartotta hosszú hónapokig a két lépés távolságot. Egyedül engem fogadott el kezdettől foga, így lett Ő igazán az Én kutyám.

.....Az első néhány évben ez csupán a mérhetetlen ragaszkodásában nyilvánult meg. Később aztán szó szerint kisajátított magának. Mellette nem lehetett másik kutyát simogatni, mert azonnal félretúrta és Ő bújt hozzám, hogy simogassam. Idővel ezt kivetítette az emberekre is. Ha valaki hirtelen mozdulatot tett, vagy felém közeledett, a legváratlanabb pillanatban megcsípte, jelezve, hogy senkinek semmi keresnivalója az Én közelemben. Ez az első alomnál, az anyai ösztönök felerősödésével még jellemzőbbé vált. Kizárólag engem engedett a kölykök közelébe. A barátaink el is nevezték Harapintósnak. Nem okozott soha komoly sérülést, de azért érzékenyen érintette, akit megcsípett. Nagyon ügyelnünk kellett rá, hogy ne kerüljünk miatta kellemetlen helyzetbe.

.....Nem volt vele egyszerű együtt élni. Másik szukánkkal folyamatossá váltak a vérre menő küzdelmek. Gyakori vendégek voltunk az állatorvosnál.

.....De nem Őt hibáztatom. Én kényeztettem el. Imádtam. Nagyon szoros kötelék alakult ki közöttünk. Ezért is fáj annyira az elvesztése. Nem volt még idős. Novemberben lett volna 10 éves. A kálváriája már 2019 tavaszán elkezdődött. Akkor helikobakter fertőzést állapítottak meg nála, ami legyengítette az immunrendszerét. A barátaim már akkor „temették”. Kész csoda volt, hogy összeszedte magát. Fél évig úgy tűnt, hogy átlendültünk a nehezén, de aztán újra kezdődtek a tünetek. Még másodjára is legyőzte a kórt. Igazi harcos volt. Újra kapott fél évet sorstól. Amikor harmadszorra is megbetegedett, sok vizsgálat, sok kezelés, aztán már csak az itthoni gondoskodás, míg végül néhány hete diagnosztizálták a megmásíthatatlant: agresszív rák. Eltorzult a pofija, nyelési problémák miatt folyamatosan hányt, kisebesedett a bőre. De a kis szíve és a lelke életben tartotta. Nem tudom, voltak-e fájdalmai, mert soha nem panaszkodott. Most is csodára vártam…. De ezúttal a csoda elmaradt. Nem tudtam tovább nézni, hogy már csak árnyéka önmagának.

.....Elköszöntünk tőle és átsegítettük Őt a nehézségeken. Napokig mardosott a lelkiismeret: Vajon tényleg itt volt az ideje? Nagyon hiányzik. Nélküle nem ugyanaz a falka. Hiába van még 5 kutyánk, minden megváltozott. Egyedül az vigasztal, hogy a 4. alomból megmaradt utána egy kölyök: Mamusz. Most minden Csini iránti szeretetem rá vetül.

Kedves kis mackóm! Nyugodj békében.